Film

Vénusz, vezess!

2014, sitcom, 18 perc, IMDb

Történet

Lili és Androméda néni nem mindennapi nyugdíjas a 2060-as években Magyarországon. Barátságuk fél évszázadra tekint vissza, kiegészítik egymást.

Ha Lili néni szerint egy film felbecsülhetetlen értékű művészeti alkotás, Androméda néni szerint csak rosszul használt klisék halmaza.

Életüket színesítik Lili néni unokájának, Koninak a látogatásai. Ezt mutatja be a film a sitcom stílusjegyeit használva.

Koni mindenek felett hisz az örökké tartó szerelemben, a tökéletes lelki társ létezésében. Ezt a tézisét minden adandó alkalommal meg akarja cáfolni Androméda néni. Lili néni és Androméda néni Koni unszolására elmesélik a lánynak, hogy ismerte meg Lili néni a lány nagypapáját.

Sajtó

„A sok romantikus ócskaság és szélesvásznú szemfényvesztés között az igazat keressük. Ez pedig kihívás, mint maga a szerelem.” Uránia Nemzeti Filmszínház

Egy vágó blogja, akinek diplomafilmet kellett rendeznie

A húszas éveim elején nem igazán találtam a megfelelő párt. Mivel az egyetem alapszakán mindenkinek kellett filmet is rendeznie, nem lehetett csak vágni, ezért ez ihlette a diplomafilmemet, ami egy fanyar humorú sitcomban valósult meg.

Szándékosan nem akartam mindenkihez szólni a filmmel, a célközönségem a 20-50 év közötti egyedülálló nők voltak.

A szakdolgozatomat is a sitcom műfajból írtam, amihez leginkább külföldi szakirodalmat használtam, ugyanis itthon csak egy pár ember foglalkozott ezzel a témával.

Nehéz helyzetbe kerültem, ugyanis az operatőr szakos hallgatók egyike sem vállalta el a filmemet, ugyanis nekik ez a tévés műfaj “nem jelentett kihívást”.

Halkan jegyzem meg, hogy közülük majdnem mindenki jelenleg (2021) tévés operatőr, aki nem, az szakmát váltott. Ennyit arról, hogy nem kihívás egy tévés műfaj. De még a második évfolyamból sem voltak hajlandóak elvállalni a forgatást.

A szakmában már több éve dolgozó embereknek viszont nem volt ez ellen kifogása.

Az egyik mellékszerepre például a magyar Bruce Willist, azaz Lengyel Ferencet kértem fel, aki színészvezetést oktatott nekünk. Mindig élveztem az óráit, és biztos voltam benne, hogy szívesen segítene. Gimiben évfolyamtársam volt Bán Bálint és mindenféleképpen szerettem volna vele együtt dolgozni, és ha már őt felkértem egy szerepre, édesapját Bán Jánost is felkerestem, hiszen ő szerepelt is már jó pár vígjátékban.

A főszerepre nem volt kérdés, hogy Holczinger Szandrát kérem fel, hiszen vele már többször forgattam vizsgafilmet, és nagyon szeretem őt színpadon és tévében is viszontlátni. Király Kittivel fantasztikus duót alkottak. Nem mellesleg a vágó asztal sem állt nekik rosszul. A főcímzene pedig nekik köszönhető, hiszen ők énekelték fel. Imádom Andresz Kati hangját, és ahányszor színpadon látom, oda vagyok érte. Rá is nagyon passzolt a szerep, nagyon megszerette a “szekerét”. Nagyokat nevettünk a felvételek alatt.

De a forgatás nem indult ilyen vidáman, nevetéssel teli.

Ugyanis egy azóta “nem mondjuk ki a nevét” személy, méltatlan, szakmaiatlan módon bánt el velem, nem tisztelve a stábot sem. Előtte már dolgoztunk többször együtt a Studiolambben. Akkoriban szerveztem a diplomafilmemet, és a közös vágások során látta, hogy nem találok operatőrt, megsajnált és felajánlotta a segítségét. Leforgatja, szerez technikát és B kamerára operatőrt maga mellé. Nagyon megörültem, hogy egy profival dolgozhatok… mindaddig, amíg a forgatás napján hajnalban kaptam tőle egy emailt, hogy mélységesen megbántottuk azzal, hogy a napi diszpóban nem vezető operatőrként tüntettük fel, hanem a kamera csapatban operatőrként.

Pedig ő nem várt semmilyen természetbeni ellenszolgáltatást…! És felejtsük el a technikát is, és még jó pár kéretlen sértést is mellékelt a levelében.

Mikor mindezt az ágyamból félálomban olvastam, egyből kipattant a szemem, nem kellett kávét főznöm, hogy felébredjek. Próbáltam hívni, de ki volt kapcsolva a telefonja. Kevés személy van a szakmában, akinek, ha meghallom a nevét, feláll a hátamon a szőr, de őt eddig senkinek sem sikerült letaszítania erről a képzeletbeli trónról.

Egyből hívtam a gyártásvezetőt, hogy most mi legyen. Szabó Istvánnak és Szandtner Daninak köszönhetem, hogy lett diplomafilmem. Szereztek két DSLR-t, ami persze meg sem közelítette azt a minőséget, mint amire számítottunk. Kameramozgató eszközökből is csak az otthon tákolt slidert sikerült ilyen rövid idő alatt beszerezni. A szerencse még az volt, hogy a technikus Szathmáry Ákos otthon volt az operatőrködésben is, és beállt B kamerára, míg Szandtner Dani átvette a vezető operatőr szerepét.

Mindebből a színészek és a stáb annyit érzékelt csak, hogy késésben vagyunk. Mikor elmondtam nekik, hogy ez a helyzet, teljesen ledöbbentek, hogy milyen jól viselem ezt, mert nem látszik rajtam ez a feszültség.

Egy órás késéssel sikerült megkezdeni a forgatást, én kizártam a fejemből ezt az egész lehetetlen szituációt, és csak a felvételre, színészvezetésre, rendezésre koncentráltam. Nagyon jó hangulatban telt a forgatás a forgatási napok hátralévő részében, a stáb alig bírta kivárni a jelenetek végét, mikoris egyből kitört belőlük a nevetés a jelenetek humora miatt.

Pályakezdő filmeseknél az elfogadott, hogy besegítenek egymás vizsgafilmjeibe, azaz ingyen dolgoznak. De mivel ez egy szerelem szakma, nem is nevezném munkának. Mindez idővel kifizetődő, hiszen az ilyen ismeretségek révén keressük meg aztán egymást fizetős munkákkal. Viszont ezen a forgatáson pár dolgot azért ki kellett fizetni, gondolok itt a helyszínre, világítás bérlés. Nekem szerencsém volt, hisz akkoriban már vágóként dolgoztam egy utómunka stúdióban. Mivel az én diplomafilmemhez szükség volt VFX szakemberre, akit viszont akkoriban nem ismertem, aki ingyen elvállná, Pusztai Ferenc producer segített ebben, aki az osztálytársam volt. Minden mást én, és a szüleim álltak. Édesanyám minden nap készített a stábnak és a szereplőknek tízóraira és uzsonnára többféle szendvicset és ebédre melegételt. Míg édesapám a technikát fuvarozta.

A filmet az akkori főnököm, Várfoki Zoltán fényelte, aki sírva nevetett az egész filmen, hiszen nagyon jól ismert engem, és minden mondatról tudta, hogy valóban megtörtént velem, csak éppen a valóságban nem ennyire színesen.

Következett a fekete leves, azaz a diplomafilm védése. Rajtam kívül mindenki klasszikus kisjátékfilmet forgatott, én neveztem csak be ilyen tévés műfajjal. A szakvezetőm ugyan értette a sitcom lényegét, hiszen a disszertációjában is foglalkozott vele, de az idősebb tanárok nem mind értették, mi is ez a műfaj. Egyikük például a vetítés után félrehívott, és megkérdezte, hogy szerintem ez tényleg vicces-e, mert ő semmit nem talált benne humorosnak.

Mindenesetre jelesre diplomáztam, és én máig minden poénon nevetek, ami a filmben elhangzik.

Fesztivál

XVIII. Faludi Nemzetközi Amatőrfilmszemle és Fotópályázat 2014. – Szerelem

Stáblista

író-Rendező

rendezőasszisztens

dialógíró

vezető operatőr

operatőr

Hangmérnök

Gyártásvezető

Vágó

Hangkeverés

Eredeti főcímzene

Smink

Látvány

Colorist

szereplők

Werkfilm

A kisfilmhez saját főcímzene is készült, ami azóta is a telefonom csengőhangja. A werkfilm alatt a teljes zeneszámot meghallgathatod.

Nézd meg most a teljes adást!

Powered by Pálfalvi és Társa Kft. Ha kíváncsi vagy az utazásaimra, olvass bele az Egy vágó útinaplója blogomba!