Obscura
2011, kisjátékfilm, 13 perc, IMDb
Történet
Feri nyomozni kezd barátnője különös, visszatérő álmai után. A nyomok egy elhagyatott házba vezetnek.
Sajtó
“Már egy éve leállt a magyar filmgyártás az állami támogatás zárolása miatt, így a 250 ezer forint alatt alkotó amatőrfilmesek filmjeit versenyeztettük az Indexen. Felhívásunkra 40 amatőrfilm jelentkezett, amikből 22-et megszavaztattunk, és olvasóink Pandur Gergely Obscura című munkáját választották a legjobbnak.” index
Egy vágó blogja
Csak ezt az egy vizsgafilmet osztom meg a tanulmányi éveimből, és csakis azért, hogy ezzel is ösztönözzem az éppen vágni tanuló leendő kollégákat, hogy mindenki amatőrként kezdte a szakmát.
A stáb teljesen kezdő volt – a producert leszámítva, aki profi világósítót és technikát biztosított számunkra. Még a színészek is amatőrök voltak, nem is tanultak színészképzőben. Az operatőrünk fotózni tanult, filmet forgatni nem.
Mégis nagyon jó hangulatban telt a forgatás. Emlékszem az elhagyatott ház metsző hidegére, a leheletünk minden levegővételnél látszódott. Aggregátor biztosította az áramot, mindaddig foglalmam sem volt mi ez az eszköz. Ezt persze távolabb kellett vinni a forgatási helyszíntől, hogy ne hallatszódjon be a hangrögzítésbe.
Szerencsére ezt a vizsgafilmet már digitálisan rögzítették – míg a legelső vizsgafilmet, amit vágtam “1/3” még DV kamerával rögzítettek.
Talán ez volt harmadik vizsgafilm amit vágtam. Az Aviddel még csak ismerkedtünk, hiszen munka közben tanulja a filmezést az ember. Pamacs megtanított ugyan az alap szoftverhasználatra és vágó elméletre. Mindezt csak úgy tudtam hasznosítani, hogy sokat gyakoroltam a vágást, az ingesttől (beírás) kezdve az exportálásig számos szoftver hibajelenség jelentkezhet. Aminek a megoldását csak több órás fórum átolvasás után lehetett megoldani.
Tív év után visszanézve ezt a vizsgafilmet, számos hibát látok benne, de a lényeg, hogy úgy telt el 11 perc, hogy észre sem vettem. Mai szemmel és tíz év tapasztalattal sem vágnám másképp.
Talán kicsivel kevesebb SFX-et (hangeffekt) és VFX-et (videó effekt) használnék, de mivelhogy thriller és tanultuk a szakmát, ezt is el tudom nézni. Szerencsére a zene elviszi, ami Grósz Artúr fantasztikus munkájának érdeme.
Stáblista
Rendező
- Pandur Gergely
Rendezőasszisztens
- Bálint Péter
forgatókönyvíró
- Székely Dániel
operatőr
- Keglovits Judit
Producer
- Csernai Judith
Hangmérnök
- Babják Bence
- Perlaki Zsolt
Gyártásvezető
- Gárgyán Eszter
- Kenyeres Attila
- Simon Nóra
Vágó
- Pálfalvi Réka
Hangkeverés, sfx
- Deák András
Zeneszerző
- Grósz Artúr
VFX, Colorist
- Pandur Gergely
szereplők
- Herczeg Kitti
- Kechu
- Bartha Zsófia