Film

Kilégzés

2013, kisjátékfilm, 19 perc

Történet

A film négy szálon fut.

Egy szerelmes nő, egy táncos lány, egy heroinfüggő fiú és egy fiatal házaspár külön-külön története ez, akiknek a sorsa egy ponton találkozik.

„Feladatuk” közös: elengedni a tegnapot, hogy mában végre szabadok lehessenek.

Sajtó

“Eddigi talán legeredetibb és legegységesebb filmes kínálatát mutatja be a Werk Akadémia június 27-én este a Toldi moziban. A 10 vizsgafilmnek nemcsak a tartalma, szereplői is profi szinvonalat ígérnek, hiszen olyan színészek vállalták bennük a közreműködést, mint Csuja Imre, Pikali Gerda, Trill Zsolt.” Toldi Artmozi

Egy vágó blogja

Akkor már két éve végzetem a Werk Akadémián, de az ott épített kapcsolatoknak hála, még ezt a filmet is megvághattam.

Meg is ragadtam a lehetőséget, hiszen az egyetemen ahol akkoriban tanultam, teljesen kezdő társaim voltak, ami egy részben jó, mert a saját korosztályommal együtt tanulhattam. Más részről viszont az is benne volt a pakliban, hogy mivel egy producer  nem biztosított egy félig profi stábot ezeket a vizsgafilmeket később nem igazán tudtam használni referencia munkaként, hiszen a képi világon nagyon meglátszott, hogy bizony még tanuljuk a szakmát.

Felüdülés volt a sok egyetemi vizsgafilm készítése közben egy ilyen profi munkát vágni, neves színészekkel, érzékeny rendezéssel és mély mondanivalóval.

Mindig elfeledhetetlen élmény volt werkes vizsgafilmeket vágni!

Stáblista

Rendező

forgatókönyvíró

producer

Rendezőasszistens

Hangmérnök

Gyártásvezető

Vágó

Hangkeverés

Zene

VFX

szereplők

Nézd meg most! (a film a weben)

Powered by Pálfalvi és Társa Kft. Szeretsz utazni? Egy vágó útinaplója