Droszt
2015, magyar tévéfilm, 65 perc, PORT.hu
Történet
A Droszt címet viselő előadás egy éjszaka történetét meséli el.
Egy budapesti éjszakán, négy taxis autójában utazunk, ahol különböző, egymástól független emberrel ismerkedünk meg.
Egy közös van bennük: mindenki valahova megy és valahonnan jön. A két esemény között ülnek az autóban. Nem tudjuk pontosan kik ezek az emberek. Egy megadott tér és egy magadott idő. Egy szolgáltatás, amit ha sürget az idő, igénybe veszünk. Egymásnak ismeretlen emberek utaznak együtt, ismeretlen múlttal és jövővel. Többnyire sohasem találkoznak újra. Az utasok életének csak egy pici szeletét látjuk, amiből csak következtethetünk, hogy kik is ők valójában. Egy a fontos: az út során köztük kialakuló kapcsolat. Aztán a szálak egyszer csak összeérnek, és a kezdetét veszi az őrület. Egy fikciós, meseszerű, abszurd játék a taxizásról, amiben elrugaszkodunk a valóságtól.
Az előadás a 2013-as Titánium Színházi Szemle Átrium-díjasa.
Egy vágó blogja
Az első tévéfilmjeim egyike, ráadásul több kamerás felvétel.
Végig greenboxban forgott, tehát az autón kívüli tér külön lett rögzítve, amit vágás után tettek be, követve a taxik térbeli útvonalát.
A pikantériát az adta ennek a filmnek a vágása, hogy ez egy akkoriba is színpadon lévő produkció volt.
A nagy kérdés az volt, hogy a színpadi stílusra hajazó lassú plánváltások legyenek, vagy kicsit tévésebb gyorsabb vágások.
2015-ben még nem voltak olyan gyors plánváltások jellemzőek, mint 2020-ban. Azon ritka projektek egyike volt ennek a filmnek a vágása, mikor a rendező végig mellettem ült és együtt vágtunk.
Így próbálgattuk a különböző vágás technikákat, míg végül a dinamikusabb vágásnál maradtunk, végtére is ez egy film, nem pedig egy színdarab élő közvetítése.
A vágás jó hangulatban telt, a poénokon együtt nevettünk Márkkal.
Fesztivál
“Az előadás különleges helyet foglalhat el ebben a televíziós-sorozatban. A magyar alternatív színjátszás egyik olyan alkotását mutathatná fel, mely nagy népszerűségnek örvend elsősorban az ifjabb korosztály körében, és a sorozat tematikáját rendkívüli módon színesítené. A mű amúgy is inkább filmes jellegű, az éjszakai taxiban történtek kiválóan alkalmasak az eredeti helyszínen történő ábrázolásra.” 2. Magyar Filmhét, TV-Játékfilm kategória
Stáblista
Rendező
- Radnai Márk
Producer
- Belénessy Csaba
forgatókönyvíró
- Ivanyos Ambrus
operatőr
- Bálint Dániel
- Spáh Károly
- Táborosi András
vágó
- Pálfalvi Réka
szereplők
- Bata Éva
- Adilov Alim
- Adilov Amon
- Adilov Ilham
- Bán Bálint
- Bárnai Péter
- Biszak Áron
- Dömök Edina
- Farquhar Anna
- Gosztonyi Csaba
- Kispál Zoltán
- Kovács Ádám
- Kövesi József
- Németh Ágnes
- Siflis Anna
- Tolnai Klári
- Varga Virág