Tévé

Honfoglaló

2017, napi televíziós vetélkedő, DunaTv, PORT.hu

Történet

Honfoglaló, ahol a tudás hatalom!

A műsorban hétfőtől péntekig három hadvezér méri össze tudását, hogy minél nagyobb területet hódítsanak meg Magyarország térképén. A játék bajnokságként kerül megrendezésre. Minden napi adásban egy partira kerül sor, a parti nyertese a napi bajnok. Egy adáshéten így 5 napi bajnok születik, három hét elteltével 15 napi bajnok számára következik a bajnokok hete, ahol a korábbi győztesek mérik össze képességeiket, és kiderül, ki lesz a hónap bajnoka. Végül a hat hónap alatt megrendezett bajnoki adások győztesei egyenes kieséses rendszerben küzdenek tovább egymással a szezon fődíjáért. 27 bajnok 9 selejtezőben csap össze, majd a 9 győztes 3 elődöntőben játszik tovább egyenes kieséssel és így alakul ki a szuperbajnoki döntő 3 fős mezőnye.

Egy vágó blogja

2017 decemberében a Honfoglaló című vetélkedő műsort vágtam. “Belekóstoltam” ebbe a műfajba is. Egy hónapig voltam az utómunka tagja, de nyilvánvalóvá vált, hogy nekem egyelőre ennél a képvágói területnél több kihívás kell vágás terén. Így rövid, de annál mozgalmasabb egy hónap után elváltak útjaink. És én Mexicóig meg sem álltam.

Stáblista

1. Évad 7. Adás

műsorvezető

főszerkesztő

Producer

felelős szerkesztő

utómunka gyártásvezető

utómunka műszaki vezető

Vágó

Utómunka szerkesztő

Hangkeverés

Powered by Pálfalvi és Társa Kft. Szeretsz utazni? Egy vágó útinaplója