máj
blog, sorozat

Főzőműsor, mint művészet

Elindult a Lila Füge új évada az RTL műsorán. Vasárnap (május 12.) 13:10-kor vetítik azt az epizódot, amit én vágtam – az új évad főcíme mellett. A művészetet nem kifejezetten a vágásra értem ám, hanem elsősorban a gyönyörűen megkomponált képekre az operatőrök által, és az igazán ínycsiklandozó ételekre és tálalásra, ami pedig Dóra érdeme.  Az…

dec
blog, film, news

The Devoted – Official Selection

Azért szeretek vágni, hogy másokat szórakoztassak és egy időre ugyan, de kizökkentsem a szürke hétköznapokból és elfeledjék egy rövid ideig a mindennapi problémákat. Ebben az évben két olyan alkotásban is részt vettem,  ami nemzetközi sikereket ért el. Filmjeinket a világ számos országában láthatták. A “Megszállottak” című tévéfilmet még év elején vágtuk Pozsgai Zsolt rendezővel. A…

márc
blog, film

Megszállottak – picture lock

Alig két hét múlva premier! El se hiszem, hogy a célegyenesbe jutottunk ezzel a különleges, a reformáció emlékévére készült tévéfilmmel. A Megszállottak /Kálvin és Loyolai Ignác/ a harmadik közös tévéfilmem a rendező Pozsgai Zsolttal és az operatőr Kovács Claudiával. Maga a project kicsit döcögve indult el az útján, mivel az őszi forgatást áttették januárra. Én…

febr
blog, film, news, reklám, sorozat

Showreel – Behind the scenes

Visszatérve a mexikói utazásomból, betegen fetrengve az ágyban, mi sem tűnt jobb ötletnek, hogy ezen weboldal szerkesztése mellett elkezdjek egy showreel vágásán gondolkozni. Korábban már készítettem ilyen videókat reklámügynökségek és utómunka stúdiók részére, csak a sajátom váratta még magát. Amint munkaképes állapotba kerültem, nekivágtam a showreelnek. Már az utazás előtt tervben volt ennek az elkészítése,…

febr
blog, film, news, reklám, sorozat

Megvalósítom az álmaid, hogy elérjem az álmaim.

Most, hogy ismét szabadúszok, rájöttem, hogy valami hiányzik. Mint példaképemnek Pamacsnak, ott az olló jelképként, és a mottója, miszerint „Hozott anyagból dolgozok”. Ez bennem is elindított az évek folyamán valamit. Mikor először láttam a saját – vizsga – filmemet a Toldi moziban, letaglózott, hogy ilyen hatással van a munkánk a nézőkre. Én, mint vágó nem…

Archívum

Powered by Pálfalvi és Társa Kft. Szeretsz utazni? Egy vágó útinaplója